Fogalmi szótár


Emberi Eszköz (Human Instrument) = Három része van: biológiai, érzelmi és értelmi. E-
zek révén működik az egyéniesített szellem (spirit, felső én, lélek) az idő, tér, energia
és anyag háromdimenziós világában.
Entitás (Entity) = A tudatosság Entitás-modellje körülveszi az Egyéniesített Szellemet, me-
lyet Felsőbb Én-nek, vagy léleknek is neveznek. Az Entitás bizonyos értelemben az El-
ső Forrás Egyetemes Szellemi Tudatának mása. Rendkívüli finomságú és tiszta energi-
ájú rezgés alkotja, mely megegyezik a Forrás Intelligenciával (Spirit/Szellem). Az enti-
tás-tudat az, mely belekényszeríti magát humán, vagy más fizikai testbe, hogy olyan él-
ményeket szerezzen, melyek fejlesztik, és átalakítják a létezésről alkotott képét. Olyan,
mint a kerékagy, melyen keresztül annak minden megjelenési formája (életek/küllők)
összefut a tér/időben. Az Entitás szuverén, és egyidejűleg minden létező más élettel
kapcsolatban áll az Egyetemes Szellem-Tudaton (Forrás Intelligencia) keresztül. Ez az
az energia/erő az életmegnyilvánulásokban, mely mindig magasabb megértésre és kife-
jeződésre törekszik.
Szuverén Egész (Sovereign Integral) = Ez a tudatosság azon foka, ahol az Entitás, és vala-
mennyi megjelenési formája, mint tudatos egész egyesül. Ez az az állapot, mely felé
minden Entitás halad, és egy ponton eléri a változás azon fokát, mikor ő és tapasztalat-
szerzési eszközei (s fizikai testek) úgy integrálódnak, hogy harmóniában és összhang-
ban vannak a Forrás Intelligenciával. Szuverén Egész = Emberi Eszköz+Szuv. Entitás.
Segitő Zóna (Tributary Zone) = Ezek katalizátorok, melyek révén a Teljesség Navigátora
ráébred arra a feladatára, hogy segítse az emberiséget a Nagy Kapu felfedezésében. Há
rom kategóriája van: - szuperuniverzum segítő-zóna,
- galaktikus
- „ –
- planetáris
- „ –
Az elsőből hét van (ahány szuperuniverzum), és mindegyik azt a tudást és infót tartal-
mazza, melyek az adott szuperuniverzum lakott bolygói számára szükségesek ahhoz,
hogy felfedezhessék a Nagy Kaput. Ezek minden Segítő Zóna alaptípusai – akár galak-
tikus, akár bolygó-alapú. A galaktikus segítő zónáknak is hét fajtája van, és nagyon ha-
sonlóak a szuper-univerzális párjukhoz. Általában a Központi Faj szakértői helyezik el
az adott, elegendő életet hordozó galaxisok központjaiban.
Végül a Galaktikus Segítő Zónákat, mint kódolt, érzékelhető adatsorokat, elhelye-
zik az adott bolygó(ko)n. Ez általában akkor történik, mikor a bolygó társadalma beve-
zeti az OLIN-techológia első fázisát, ill. a globális kommunikációs hálózatot.
A planetáris segítő zóna a faj azon tagjainak a produktuma, akik alvó állapotukban
már kellően megismerkedtek a Galaktikus Segítő Zónákkal. Olykor ez származhat a
galaxis más bolygórendszereiből. Általában könyvek, képzőművészet, költészet, és
mozgókép formájában jelennek meg. Ellentétben a Galaktikus Segítő Zónákkal, ezek
nem kódoltak, és a faj előkészítésére koncentrálnak.
Nagy Kapu (Grand Portal) = A „Nagy Kapu” a „Teljesség Navigátor” kétségbevonhatatlan
tudományos felfedezése, valamint annak, hogy az hogyan él és funkcionál az emberi
eszközben. A Nagy Kapu a legfontosabb felfedezés az emberi faj történetében, mert
annak révén válik a galaktikus közösség tagjává. A felfedezés rendszerint egybeesik
az OLIN-technológia harmadik fázisával, mely végül beleolvad a Szuverén Egész-Há-
lózatba (SIN). A Nagy Kapu összefogja a tudományt, metafizikát, és a szuperuniverzu
mot, és képessé teszi a 3D-ban létező emberiséget a Multiverzum/Mindenség minden
frekvenciájának/dimenziójának befogadására.
Szuverén Egész Hálózat (Sovereign Integral Network - SIN) = Ez a hálózat mindig léte-
zett, csak jelenlegi technológiátokhoz nem lehet csatlakoztatni, mivel csak most jutott
el az emberi tudomány odáig, hogy kezdik kapizsgálni az elektromágneses energiame-
zők és a holografikus technológia mibenlétét. Sajnálatos tény, hogy mikor az ilyen
technológiák a fejlesztés kezdeti szakaszában vannak, a katonai vagy gazdasági elit rá-
juk teszi a kezét. Most is ez a helyzet.
A SIN nem lesz ilyen technológiákkal összekötve. Nem azért, mert technikailag
nem megoldható, hanem mert etikailag kifogásolható.A SIN valójában fénykódolt szá-
lak szub-atomi hálózata, mely átszövi a Mindenség összes dimenzióját. Úgy képzeld el
mint a Forrás Műhelyből szétáradó végtelen számú fonalat, melyek háló gyanánt ösz-
szekapcsolnak minden életet az Első Forrással az Entitás szintjén. Ez egy szerves háló-
zat, mely révén az Első Forrás adja, és kapja az információkat.
A SIN végül rá lesz kötve az OLIN-ra, de erre néhány száz évet várni kell még. A
csatlakoztatás messze meghaladja kozmológiai tudásotokat és technológiátokat, és egy
bolygórendszer sem kapja meg, míg tartalmában és alkalmazásában abszolút makulát-
lan nem lesz. Egyedül az Első Forrás dönti el, hogy mikor válhat egy bolygórendszer a
SIN tagjává. A Központi Faj legalapvetőbb célja segíteni a Terra-Földet ebben, mielőtt
elenyészik ez a lehetőség.
Fizikusaitok is találtak a SIN létére bizonyságot, az u.n. „szuper-húr” (super string)
elméletre vonatkozó kutatások során. Biztosíthatunk benneteket, hogy ez a hálózat
minden más hálózatot fel fog váltani, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez vezet az idő
nélküliségbe. És ez az a cél, mely felé az emberi faj törekszik, eleinte az Internethez
hasonló technológiai kapu segítségével, mely elvezet a kódolt fényszálakból álló bio-
morfikus kapuhoz, a bejárathoz, mely a Forrás Műhelyének valóságotokon kívüli vilá-
gára nyílik.
Mikor az emberi faj alkalmassá teszi a tudatalattit a Szuverén Egész Hálózat hasz-
nálatára, ez lesz az a „hajó”, mellyel bejárhatja a Kozmoszt. Igy a faj más világok „is-
tenévé” válhat, újra játszva a Nagy Kísérletet, felhasználva az előzőleg felhalmozott
tudást és bölcsességet. A Mindenségben ez a folyamat számtalanszor megismétlődött
már, és ami ezt a csodálatos eseménysort megrendezi, az a Forrás Intelligencia és SIN.
Forrás Intelligencia (Source Intelligence – Spirit) = A Forrás Intelligencia az Első Forrás
energia-tudata, mely áthat minden világot, minden frekvenciát, minden életformát, i-
dőt, és helyet. Az Első Forrás kivetülése. Valójában az Első Forrás szeme és füle, sze-
repe elsősorban az Első Forrás akaratának kifejezése, megvalósítása és fenntartása.
Személyesebb megfogalmazásban az energia-intelligencia szabadító ereje, mely előse-
gíti a tudatosság kiterjedését, és támogatja azokat, akik meg akarnak szabadulni korlá-
taiktól.
Minden Ami Van (All That Is – MAV) = A meg nem nyilvánult potencia (éter, Akasha).
A Forrás Intelligencia az Első Forrás kivetített intelligenciája. Ezen a tudatosságon be-
lül létezik a Minden Ami Van szintézise és párlata. A tudás és tapasztalat végtelen tár-
háza, melyre ráhangoltsággal és kreatív akarattal lehet rácsatlakozni. Míg a Forrás In-
telligencia a kozmológiai egység eszköze, ugyanakkor tartalmazza a Minden Ami Van
adattárát is, és mindenütt elérhetővé teszi ezt az információt és lehetőséget mindenki-
nek, akinek tudatossága kiterjesztéséhez szüksége van rá.
Rezgés-mezők (Dimenziók – Sűrűségek) = A Mindenség egy hatalmas energia-mező, mely
a létezés és érzékelés számtalan dimenziójából áll. Ezen a makro-univerzumon belül
olyan létezési síkok vannak, melyek a tapasztalatszerzés szempontjából dominánsak,
mint a 3D-ós valóság, melyben az emberiség él. Minden dimenziónak meg van a rá
jellemző valósága, ezeket rezgés-mezőknek hívjuk, mivel a rezgésszám minden di-
menzió meghatározó jellemzője. Minél magasabb egy dimenzió rezgésszáma, annál
kiterjedtebb és korláttalanabb az adott dimenzió valósága. A Mindenségben – gyakor-
lati megfontolásból – a rezgés-mezők végtelen száma létezik, melyekre egy Entitás,
vagy Szuverén Egész rá tud hangolódni, és mint domináns valóságát hasznosítani.
Forrás Műhely (Source Reality) = Itt létezik az Első Forrás. A Forrás Műhely az a tuda-
tosság-frekvencia, mely a folyamatos tágulás, a kibontakozás és fejlődés motorja. A
dinamikus tágulásnak ebben a birodalmában mindig ott találjuk a Forrás Műhelyt. Az
Első Forrás belső szentélyéhez, vagy a kozmológikus tágulás inkubátorához hasonlít-
hatjuk.
Szuverenitás (Sovreignity) = A szuverenitás a teljesség, és a mindennel kapcsolatban lét
állapota. Annak a felismerése, hogy mint emberi lény, rendelkezel egy egyéniesített
szellemi erővel, mely életben tartja fizikai, érzelmi és értelmi vetületedet, mely bizto-
sítja teljességedet, és kapcsolatodat minden más életformával az Egyetemes Szellem-
tudat (Forrás Intelligencia/Spirit) segítségével. Szuverén lények számára világos, hogy
valóságukat egyedül ők alakítják, és felelősek érte. Azt is megértik, hogy más életek-
kel ugyanez a helyzet. A szuverenitás azt jelenti, hogy az Egó tartalmazza a szabadító
információt, ugyanúgy, ahogy minden mást is, ami új életélmények és valóság megte-
remtéséhez szükséges lehet. A kapcsolódási és aktivitási pont mindenhez a szeretet
frekvenciája.
Teljesség Navigátor (Wholeness Navigator) = Az evolúció földi elméletei egy mechanisz
tikus világegyetem paradigmáján alapulnak, mely molekula-„gépek”-ből áll, egy olyan
objektiv valóságban működve, mely a megfelelő műszerekkel megismerhető. A való-
ságban a világegyetem csak a saját egység-, és teljesség érzésed által ismerhető meg.
A növényeknek gyökérzetük van, mellyel a földbe hatolnak, és megszerzik táplá-
lékukat.Ily módon minden gyökér kapcsolatban van. Képzeld el, hogy minden gyökér-
nek van még láthatatlan gyökere is, melyek mind találkoznak a föld középpontjában.
Ebben a helyzetben minden növény tisztában lenne vele, hogy valódi lényüket a gyö-
kereknek ez a központi egyesülése jelenti, és ez a láthatatlan gyökérszál az, melynek
révén a növény elnyeri egyedi arculatát a felszínen, de mely egyedi arculat csak az e-
gyedi tudatosság kivetülése. Ugyanígy minden létező az univerzumban rendelkezik
egy titkos gyökérrel, melyek az Első Forrás feltáratlan birodalmában futnak össze. E-
 Dr. Boda Gergelyzen alapul az egység, mely meghatározza a sokdimenziójú univerzum kultúráját.
Minden emberi élet alapja a Teljesség Navigátora. Ő a legfőbb bölcsesség. Tö-
rekszik felismertetni az emberi eszközzel, hogy jelen 3D-ós léte csak egy állomás
az egység és teljesség felé vezető úton. A Teljesség Navigátora mindenek felett tel-
jességre törekszik, de gyakran van letérítve erről az ösvényről az alakképző energi-
ák, az ellentétes pólusok, a lineáris idő, és azon elkülönítő kultúrák által, melyek do-
minánsak a Terra-Földön. A Teljesség Navigátora az Entitás-tudat magja, és tisztán
látja, hogy a rejtett gyökerek léteznek, még ha az emberi érzékek számára nem felfog-
hatóak is. Minden élet kölcsönös kapcsolatának ez az elfogadása az alapvető feltétele
annak, hogy az egyén élete fő céljává a spirituális fejlődést tegye.
Az emberi test öt érzéke az egyén teljességének csak kis részét képes érzékeltet-
ni. Mégis az emberi eszköz úgy csügg ezen az öt érzéken, mintha más nem is állna ren-
delkezésre a valóság felfogására. A Teljesség Navigátor alaplátásmódja megegyezik az
Első Forráséval. Ahhoz teljesen hasonló, pontosan azon a frekvencián rezegve, és a tu-
datosság ugyanolyan fokán működve. A számtalan rejtett gyökér, melyeken keresztül
az Első Forrás tapasztalatokat, információt, tudást és látásmódot gyűjt be, megismerhe-
tőek, de nem az öt érzékszerv által. Azokat a 3D-s ego-d számára tervezték.
A Teljesség Navigátor bölcsességének forrása a rejtett gyökér. Ez azon finom szö-
vésű információk hordozója, melyek feltárják előtted az Egyet, mely Minden, és a
Mindent, mely Egy. Ez az Első Forrás egy szikrája, mely vonzóvá teszi az emberi esz-
köz számára a Szuverén Egész tudatosságát. Hagyd, hogy a rejtett gyökér, és a Teljes-
ség Navigátora vezessen, öt érzékedet pedig inkább lényed jobb kifejezésére, mint el-
különitő gondolatok fogalmazására használd.
Hogyan tudsz erre a rejtett szálra rákapcsolódni?! Az erre alkalmas megfigyelési
magatartást széles értelemben úgy tudjuk meghatározni, mint integrált tudatosság. Ez
lényegében azt az állapotot jelenti, melyben átérzed, hogy hogyan kapcsolódsz az Élet-
hez fizikai tested határain kívül. Ez annak a helyzetnek az érzékelése, mikor felfogod,
hogy egy holografikus jelenség vagy, mely mindent és mindig átsző, és mikor ez az ér-
zés megérint, tudni fogod, hogy tudatodnak ez az a frekvenciája, mely a Teljesség Na-
vigátora, - a rejtélyes mindentudó, melyet a rejtett gyökér táplál.
A létezésnek ezt a formáját az emberi eszköz nem fogja elérni. Ez inkább az egy-
ség és teljesség olyan érzése, melyet az emberi eszköz csak futólag él át, de ennek e-
redményeképpen létének célja és értelme átalakul. A Teljesség Navigátor ráhangolja az
emberi eszközt az Entitás-tudatra, melyben a Teljesség Navigátor az Entitás-tudat földi
meghosszabbítása, az Entitás-tudat pedig az emberi eszköz kiterjesztése a Forrás Mű-
helybe.
Az evolúció és az időtényező.
Ha valaki tudatosságában fejlődik, az teljesen eltér a fizikai test evolúciójától. Igy
például az egyén tudatosságában egyetlen pillanatban minőségi ugrás következhet be,
míg a fizikai test fejlődéséhez ezredévek kellenek. Igy az Entitás egy emlékezési folya-
mat eredményeképpen alakul át, míg az emberi eszköz – különösen a fizikai test – hosz
szú lineáris időintervallumok tapasztalatai révén fejlődik.
Az Entitás-tudat az Első Forrás szikrája, mely arra törekszik, hogy felismerjék az em-
ri eszközben. A jelen örökkévaló állapotában él, és az idő és tudatosság folyamatossá-
gát képviseli a valóság valamennyi rezgéstartományában. Más szavakkal szólva, az En-
titás-tudat az idő minden dimenzióját egyidejűleg érzékeli, mindazonáltal földi viszony-
latban az emberi eszköz csak egy fajta idődimenziót tudatosít.
Ezért van az, hogy az idő olyan fontos szerepet játszik az emberéhez hasonló há-
rom-, és négydimenziós világok fejlődésében, de nagyon kicsi a befolyása magának a
tudatosságnak az átalakítására. Az emberi eszköz alapja a fizikai test, mely állandóan
alakítja magát, az általa létrehozott érzelmek, gondolatok és élmények révén. Másrész-
ről az Entitás-tudat a több dimenziós önnön-tudat. Igy tehát különböző tudatosság-szin-
tek együtteséről beszélhetünk, melyek a tér/idő közegbe lettek helyezve a kapcsolatot
biztosító eszközök segítségével – legyenek azok emberi, vagy más alapúak.
Az Entitás ezer emberi eszközt tud egyidejűleg felépíteni, egy 200 ezer éves időin-
tervallumban. Az adott korban élő embernek az a valóság lesz a létező egyetlen élet, de
az Entitás számára az összes többi „élete” is a jelenben zajlik. Az Entitás-tudat a kerék-
agy, melybe úgy kapcsolódnak az általa létrehozott emberi eszközök, mint a kerék kül-
lői. A kerék külső pereme testesíti meg a planetáris életet alkotó dimenziók lineáris
idősikját.
Az összes „küllő”, vagy idő-alapú élet az Entitás-tudaton keresztül kapcsolódik
egymáshoz, ahol belefolynak az idő-nélküliségbe. A Teljesség Navigátor kapuján ke-
resztül az Entitás-tudat gyűjtötte tapasztalat a Forrás Intelligencia révén eljut az Első
Forráshoz, ahonnan egy olyan energia-tudat formájában tér vissza az Entitás-tudathoz,
mely szélesíti az entitás látókörét a létezés, sors, és végcél vonatkozásában. Valójában
lehetetlen leírni az Első Forrás, a Forrás Intelligencia, az emberi eszköz, az Entitás és
az idő kölcsönös kapcsolódását. Az idő teszi lehetővé, hogy ezt a tudást részleteiben
meg lehessen az emberi eszközzel értetni.
Az emberi eszköz értelmi, érzelmi, és fizikai adottságok ötvözése, hogy az Enti-
tás-tudat rendelkezzen egy eszközzel a bolygóközi élet megismerésére. Az emberi esz-
köz azért fejlődik, hogy jobban megfeleljen az Entitás igényeinek. Az Entitás az Első
Forrás tiszta rezgésű, egyéniesített kivetüléséből átváltozik Szuverén Egésszé, mely a
saját maga által létrehozott valóság és bolygó szintű élmények eredményeképpen újra-
definiálja magát!
Az örökkévalóság, jóllehet időnélküliségnek tűnhet, mindamellett az abszolút idő
egy formája, mely nem része valamely szuverén valóságnak, hanem mint egy fénysu-
gár, mely egyesíti az eltérő létsíkokat, minden frekvenciában megjelenik. Az egység-
nek ebben a dimenziójában – ahol az Entitás-tudat kiteljesedik, és minden létsík össze-
fut – az idő nem másodpercek egymásutániságában, hanem a szeretet vagy egyenlőség
rezgésének terjeszkedésében nyilvánul meg. Igy az „örökkévalóság”-ban az idő egy-
szerűen egy olyan új értékrend szerint van meghatározva, ahol az Entitások létrehozzák
és felismerik növekedésüket.
A kollektiv tudatalatti (Genetic Mind) = A kollektív tudatalatti (tov: KT) az az univerzá-
lis hitrendszer, mely különböző mértékben hatja át az emberi eszközöket. Némelyeknél
megakadályozza eredeti érzések és gondolatok felszínre jutását.Az esetek túlnyomó ré-
szében az emberek hitrendszerét hozzá idomítja a Hierarchia által preferált értékrenhez. Nagyon kevesen vannak, akik gondolkodására vagy hitrendszerére nincs meghatá-
rozó hatással.
Vannak a Terra-Földön olyanok, akiket már a Szuverén Egész szerepre képzünk,
és sem erről, sem kijelölt sorsukról halvány fogalmuk sincs. Mikor már képesek lesz-
nek felülemelkedni az időn, és onnan szemlélni életeiket, akkor veszik majd észre azt
az összekötő szálat, melynek segítségével Szuverén Egésszé váltak. Akkor lesz érthető
számukra, hogy a nehézségek, és az univerzum látszólagos közömbössége volt az a ka-
talizátor, melynek révén mint az új KT megalkotói jelenhettek meg
A KT különbözik a tudattalan-, vagy egyetemes értelemtől, mivel a KT az egész
emberiség eddigi történelme során felhalmozódott hiedelemrendszerekkel van összefüg
gésben. Ezek a hitrendszerek a hierarchia produktumai, melyek ott hagyták lenyomatu-
kat a KT-n az elfogadható hitrendszer követendő terjedelmét illetően.
Ez a tevékenység annyira rejtett volt, hogy gyakorlatilag senki még csak nem is sej-
ti, hogy manipulálva van. Pontosan ez az oka, hogy a Közponi Faj már a kezdetektől
beavatkozott. Mint kultúra-hordozók, kitágítjuk horizontotokat a tudomány, művészet,
és filozófia területén. Alapvetően kitágítjuk a KT befogadóképességét, és képessé tesz-
szük, hogy nagyobb hányadát megértse annak a birodalomnak, melyet Forrás Műhely-
nek nevezünk. Ha elmondanánk, hogy mennyire hamis úton jár a KT-tok, nem hinné-
tek nekünk. Félelmet éreznétek annak hallatán, ahogy meghatározzuk a Forrás Műhely
mibenlétét, mert világossá válna számotokra, hogy miképpen herdáltátok el isteni ké-
pességeiteket a KT csapdája miatt.
Tudjuk, hogy ez hitetek egyfajta elitélésének tűnhet, minthogy egy bizonyos mérté-
kig az is, de azt tudnotok kell, hogy hitrendszereteknek jóformán semmi kapcsolata
nincs a Forrás Műhellyel. Mint mikor egy háló szálait a Hierarchia szélrohamai lesza-
kítják a Forrás Műhely szövetéről. A Forrás Műhely, mint feltétel nélküli szeretet van
jelen hitrendszeretekben, de annak összes dimenziója közül ez az egyetlen, mely – a KT
révén – kapcsolódik a Forrás Műhelyhez.
Az összes többi, a KT-hoz kapcsolódó dimenziónak nincs kapcsolata a Forrás Mű-
hellyel. A KT, mint a Forrás Műhely közvetítője és visszatükröződése, teljesen alkal-
matlan. Ez mind része az alaptervnek, mely egy faj fejlődési útját a lineáris időbe helye-
zi. A KT segít a fejlődő fajnak a Forrás Műhelytől való elszakadás átélésében. Ezen a
módon az emberi eszközt megfelelő módon belekényszerítik az tér/idő közegbe, és egy
illuzórikus hitrendszer működésébe.
Bármennyire is félrevezetőek ezek a tényezők az Entitás számára, pontosan ezeket
találja csábítónak a Terra-Földön. Nagyon kevés olyan bolygórendszer van az univer-
zumban, ahol a Forrástól való elszakadás valósabb érzését lehetne átélni, mint a jelen
Földön. Megsokszorozva az elkülönülés érzetét, az Entitásnak teljesebb élményben van
része azt az egyedülvaló esszenciát illetően, mely éppen egyedisége révén emlékeztet
az Első Forrásra, mint egyedül való lényre. Ez az, ami az Entitást arra indítja, hogy az
emberi eszközben inkarnálódjon.
Tehát a KT egyrészt lehetővé teszi az elkülönültség átélését, másrészről lehetetlen-
né teszi a Forrás Műhely igazi megismerését. Ezen kettősség felismerése segít abban,
hogy az emberi eszköz és tudata megszabaduljon a KT korlátozó hatásától, és annak el-
sődleges előidézőjétől, a Hierarchiától.
A következő 20 év során a KT fokozatosan részeire bomlik, és változtatható
állapotba kerül. Ez intelligens hálózatok, és az azokat alkotó mesterséges intelligencia
fokozatos elterjedésének eredménye lesz. Az intelligens hálózatok növekvő egymásba-
kapcsolódása jelentős hatást gyakorol majd a KT-ra, a hasonló technológiákat kísérő
globális kultúrák kialakulásának eredményeképpen.
Első Forrás (First Source) = Az Első Forrás az, melyből minden létezés ered. Néha azt is
mondják, hogy a kollektív Isten teste. Minden egyesült dolog összekötő tudatossága.
Magába foglalja a fájdalmat, örömet, szenvedést, fényt, szeretetet, sötétséget, félelmet,
stb; minden feltétel és kifejeződés célszerűen integrálva van az Első Forrás lényében.
Mindent magába foglal, és egyesit egy kozmikus tudatban, mely hasonló módon növek-
szik és fejlődik, ahogy ezt mindegyik egyediesített szellem teszi.
A legtöbb kultúrában, ahol ennek a mindenható erőnek „isten”, vagy „istennő” ne-
vet adnak, ez gyakran egy olyan lényt jelöl, mely az emberi felfogóképességet megha-
ladja, és aki olyan mágikus tettekre képes, mint a gondolatával befolyásolni a természe-
ti erőket, vagy mint testetlen fény-lény jelenik meg. Ezeket a jelenségeket gyakorlatilag
az emberi faj minden kultúrájában leírták a vallásos szövegekben és mitológiákban. Jól-
lehet ezek igen fejlett lények lehettek hasonlóan fejlett tudással és képességekkel, nem
tévesztendőek össze az Első Forrással.
Az Első Forrás nem egy tapintható megjelenés, hanem egy Tudat, mely áthat minden
időt, teret, energiát, anyagot, formát, szándékot; ugyanúgy, ahogy az idő-, tér-, anyag-,
energia-, forma-, és szándéknélküliséget. Ez az egyetlen Tudat, mely minden létezőt
egy Lényben egyesit. Ez a lény az Első Forrás. Ő egy növekvő, táguló, megmagyarázha-
tatlan Tudat, mely az összes létező kollektív tapasztalatát a teremtés összefüggő tervébe
rendezi; a teremtett világ kiterjesztése, birtokbavétele, és hozzácsatolása a Forrás Mű-
helyhez – az Első Forrás otthonához.
Ez a lény áthatja az univerzumot, mint az idő, és időnélküliségben gyűjtött tapasz-
talatok összessége. Bekódolta magát minden életbe, mint egy rezgésfrekvencia. Ezt a
frekvenciát a 3D-s, öt érzékszervvel rendelkező emberi eszköz nem képes érzékelni,
mely ennek csak halovány visszhangját tudja felfogni. Az Első Forrás mindenben ott
van. És ennek az egyenlőséget kifejező rezgésmintának a segítségével mindenki kapcso
latot létesíthet az Első Forrással. Könyörgő imák nem indítják válaszra. Csak az egyén
egyenlőség-rezgésének központi frekvenciája képes sikeresen kapcsolatba kerülni az
Első Forrással.
Az Első Forrásnak sok alacsonyabb kifejeződése van. Ezeket az arculatokat sok-
szor tartják magának Istennek, de ezek csak az Első forrás valamilyen dimenzióbeli
megjelenései, és ezeknek sok formája van. Ezeket a Hierarchia jelenítette meg, nem az
Első Forrás. Az Első Forrásra nem érvényesek a törvények, és nem működik együtt se-
milyen más erővel vagy hatalommal. Valóban szuverén, és mindenütt jelenvaló egyide-
jűleg, és ebből adódóan egyedül való. Nem rejtőzködik, vagy habozik megmutatni ma-
gát. Egyszerűen teljesen egyedülvaló, és ezért csak a minden életbe bekódolt rezgésen
keresztül érzékelhető.
Isten többi arculata avégett lett létrehozva, hogy az emberi eszköz kutathassa az El-
ső Forrást, és kialakíthasson egy olyan képet erről az egyedüli lényről, mely átsegíti a
Hierarchián, és elvezeti a Szuverén Egész létsíkjához. Akit Istennek tartasz, az nem az
Első Forrás, hanem egy alakja, melyet a Hierarchia hozott létre, mint az Első Forrás fel-
fogható és megérthető arculatát. Meg kell mondanunk, hogy ezek az interpretációk
messzemenően nem tudták visszaadni a valóságot. Mivel az Első Forrás egyedülvaló,
leírhatatlan és felkutathatatlan, csak az emberi eszköz Entitás-tudatában lévő egyenlő-
ség-rezgés útján fogható fel, és csak az Entitás legbenső megnyilvánulásával közelíthe-
tő meg.Amig nem lesz megfelelő számú egyed, akik a Szuverén Egész tudatával rendel-
keznek, a KT nagyon meg fogja nehezíteni ezt a megközelítést.
OLIN Technológia (One Language Intelligent Network – Egynyelvű Intelligens Hálózat)
forradalmasítani fogja a KT globális szerkezetét, és elősegíti a gazdaság
digitalizálását
2008 előtt nem valósul meg, de már dolgoznak rajta. Fejleszti a kultúrát.
egyéni ellenőrzés alá kerül, mindenki maga határozza meg a tartalmat
az OLIN-technológia mindenkit(!) igénye szerint szolgál ki. 2016-ra elterjedtebb
lesz, mint ma a telefon. A szolgáltatók lesznek a „rabszolgák”.
ez a szórakoztatás és tanulás egészen más lesz. Az idő-kapszulák (mint az Ősi Nyíl)
segiteni fogják azokat, akik már korábban tartalmat akarnak adni az OLIN-nak, és
megmutatja, hogyan kell olyan multidimenzionális anyagot alkotni, melyek a meg-
értés és megvilágosodás új régióihoz vezetik a néző-résztvevőket.
igy lesz lebontva a jelenlegi KT, és megszűnik globális hatással lenni az emberekre.
Ebben az állapotban teret ad az „átalakulás/mesterlét” modellnek, és szintézisre lép
vele. Megváltoztatja saját magát, és az átalakulás vezető ereje lesz.
A létezés modelljei
1) Fejlődés/Megváltás modell
2) Átalakulás/Mesterlét modell
1) Ez domináns modell, melyet a Hierarchia léptetett életbe. Alapvető tantételük, hogy
az élet a Hierarchia tanító/tanuló módszere által fejlődik, és különféle oktatók (meg-
váltók) megjelenése lehetővé teszi alcsoportok kifejlődését, és az információ kont-
rollját. Ezáltal az egyén tehetetlenné válik, és lehetetlenné lesz kapcsolata a szuve-
renitással. Ennek a modellnek az egyenlete: emberi eszköz+Hierarchia = kapcsolat
Istennel a Megváltó által.
2) E modell alapvető tantétele, hogy az Entitás határtalan, halhatatlan, és szuverén. Az
Entitás minden információt megkap a Forrás Intelligenciától, ezért az Entitás felelős
sége, hogy ráhangolódva a Forrás Intelligenciára és áthangolódva a Hierarchiáról,
felszabadítsa, és felvilágosítsa magát. Mindegyik a maga mestere, és mindegyik
átalakul Szuverén Egésszé a tér/idő bölcsőjében. E modell egyenlete: Entitás + For-
rás Intelligencia = Első Forrás egyenlőség. Egyike az egyén kihívásainak, hogy ezt
a két modellt egy szintézisben egyesítse. Nagy valószínűséggel végül ez lesz az ural
kodó modell ebben az univerzumban. Ez lesz az a létezési modell, mely a leginkább
lesz képes egyesíteni a tudatosságot, anélkül, hogy összeütközésbe kerülne az Első
Forrás, és az Entitás szuverenitásával. Lehetővé teszi, hogy az Entitás a Forrás In-
telligencia vibráló tartályává váljon, és új rezgés-mezőket fedezzen fel, mint az Első
Forrás teljesen tudatos előörse.
Hierarchia
A hierarchia kiterjed a Kozmosz legvégső határáig. Leágazásai megtalálhatók minden
csillagrendszerben, minden dimenzióban; és gyakorlatilag a létező életformák mind ennek a
kozmológikus fának a „levelei”. A hierarchia foganatosítja a fajok, lelkek, bolygók, és csilla-
gok nagy beiskolázását a fa leágazásain keresztül, mindenki fejlődési foka szerint. Azon külső
megjelenési formák összessége, mely energiáit egy olyan alcsoport támogatására alkarja fel-
használni, mely valahol minden szervezetek legnagyobbikának rendszerében fészkel: a Hier-
archiában. A Hierarchia működési motívuma a szolgálat, és a legtöbb esetben ez a megváltás
eszméjében nyilvánul meg.
A Hierarchia a legkülönbözőképpen motivált olyan entitásokból áll, akik energiáikat al-
csoportokra irányították. Úgy kell ezeket az alcsoportokat elképzelni, mint egy hatalmas koz-
mológikus fa ágait – egy olyan struktúrát, mely a Forrás Műhely kivételével minden mást be-
tölt. A fa gyökerei a genetikus emlékezetbe, és a tudattalan azonosságba vannak beágyazva.
Ebben a meghatározásban a fa a hierarchia, és célja a fejlődés előmozdítása egy olyan magas-
rendű szervezet segítségével. mely az univerzum tanár/tanuló viszonylatában ölt testet.
Az Első Forrás egyénekkel áll kapcsolatban, nem szervezetekkel. Ebből következően a
Hierarchia nem kapcsolódik az Első Forráshoz. Amihez kapcsolódik, az a saját szolgálatra,
segitségre irányuló akarata, hogy hatalmát pozitív módon legyen képes gyakorolni. Önmagá-
ban ez nem rossz, vagy helytelen.Ez mind az alapterv része, mely a tudatosság kibontakozását
irányítja a kollektívból az egyénibe, és az egyéniből a kollektívbe. Ez az egységbe szervező-
dés spirálja, mely a Forrás Intelligencián belül a teljességet és tökéletességet mozdítja elő.
Maradvány Lenyomat (Remnant Imprint)
A Szuverén Egész halvány hatása a tér/idő világban. Többet a Hakomi 3.kamra előzetesében.
Fantom-mag (Phantom Core)
Többet erről a Lyricus beszélgetésekben.
© 1997-2007 WingMakers LLC, All Rights Reserved
Translation by Dr. Boda Gergely